Parászka Boróka: A rossz banalitása és a jó radikalizmusa
Hiába toljuk el a felelősséget, misztifikáljuk a gonoszt. Ez a rettenet nagyon is emberi. Emberi bűnök, tévedések, hibák láncolata vezetett ide. Vélemény.
Hiába toljuk el a felelősséget, misztifikáljuk a gonoszt. Ez a rettenet nagyon is emberi. Emberi bűnök, tévedések, hibák láncolata vezetett ide. Vélemény.
Orbán Viktor közép-európai követői mind a nagy pankrátorra akarnak hasonlítani. Ugyanúgy döng a lábuk alatt a padló, hátuk mögött a deszkapalánk, ugyanúgy csörgetik a játék fegyvereket, ugyanúgy tombolnak a választási ringben. Vélemény.
A Budapesti Demográfiai Csúcs nem demográfiai csúcs volt, hanem szemenszedett, manipulatív – messze minden tényleges családpolitikától távol eső – kampányhakni. Ennek a fajta „családvédelemnek” az a baja, az a félelme, hogy nem az szül, akinek szerintük kellene. Vélemény.
Miközben paksi beruházás néven zajlik az egyre pimaszabb átverés, az államközi itt a piros, hol a piros játék, az ellenzék figyelmét más köti le. A kormány magánzsebeket töm, mert teheti. Politikai és civil ellenzéke pedig elfogadja ezt és támogatja. Mert máshoz – elszámoltatáshoz – sem eszköze, sem kedve sincs. Vélemény.
Turistaszezonnak hívják, amikor a világ szerencsés és megnyomorított fele a válság sújtotta övezetekben randevúzik, és farkasszemet néz. A ki-tudja-hányadik erdőtűz után más is szítja a tüzet. Beérik a nálunk is oly ismerős ellenségképzés, idegen- és emberellenesség. Vélemény.
Orbán Viktor keresi az aktuális világpolitikai nagyfiút, akivel jóban lehet. Erről szól Erdogan augusztus 20-i meghívása.
Világszerte új kultúrharc zajlik, de például Amerikához képest Kelet-Közép-Európának ebben a felében a kulturális leszámolás egyoldalú, ezzel szemben kulturális elszámoltatás és elszámolás nincs. Csak a tiltás, a beszorítás, a leszámolás működik, ennek ellenkultúrája nem. A hatalom megtartásának szempontjából kitűnően működik ez az antikulturális tér. Feltéve, ha nem lendül be a kulturális kritika, ellenállás, és rendez be magának, magunknak egy másik, élhetőbb teret. Vélemény.
Ha a kompetenciafelmérés eredményeinek térképét nézzük, igazán akkor nézünk szembe a magyar közoktatás siralmas helyzetével. Ezek az eredmények ugyanis Budapesten is jelentősen romlottak, ott, ahol elvileg az oktatás színvonala és hozzáférhetősége még biztosított. Ehhez képest Gulyás Gergely mégis elővette a "cigánykártyát". Vélemény.
Sakk-matt-helyzet várja magyar és román oldalon is a magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédét. Minden szereplőnek tennie kell azért, hogy megelőzze vagy legalább mérsékelje a botrányt. Székelyföldre menet ezért tehetett bukaresti kerülőt Orbán, hogy magánlátogatást tegyen a román szociáldemokrata miniszterelnöknél. Vélemény.
Orbán Viktor nem a migránsoktól fél, amikor Franciaországot nevezi elrettentő példának. Az utcán elszabaduló indulatoktól fél. Jobb nem eljutni addig, hogy embereknek törniük, zúzniuk kelljen azért, hogy védve érezzék magukat, hogy hallhatóbbá tegyék a hangjukat. Vélemény.
George Simion és a román szélsőjobb megerősödése az erdélyi magyarokon kívül majdnem mindenkinek jó, a többi román pártnak és a magyar szélsőjobbnak is. A demonstratív magyarellenesség meg járulékos veszteség. Vélemény.
Nem pusztán a méltánytalan figyelemről, de az államok különböző leépülési, leépítési kísérleteiről is szól a Titan és a menekülteket szállító hajó tragédiája. Vélemény.
Erdély messze van, könnyebb elképzelni, hogy ott minden tisztább és igazibb. A rossz hír az, hogy a Tündérkert legalább annyira szennyezett, mint Magyarország, és ebben a vadászszezonban egészen biztosan véresebb is lesz.
Van mit tanulni a romániai tanároktól és szakszervezetektől. Sikeresen vették fel a harcot a kormánypropagandával, semlegesítették a trollokat és maguk mellé tudták állítani a társadalom jelentős részét. Ők béremelést kapnak, Románia pedig egy esélyt, hogy iskolái versenyképes tudást adhassanak a jövő nemzedékének. Vélemény.
Bármennyire is megdönthetetlen a hatalom, az illiberális demokráciák fenntartása egyre nehezebb. A vezéreik a tökéletesen kontrollált rezsimjük lélegeztetőgépen tartása érdekében egyre sűrűbben bokáznak ott, ahonnan lehullhat még némi pénzmag. A vezérek is kopnak, öregednek. Vélemény.
Böjte nem Böjte. Hanem gondosan felépített, marketingelt rendszer a név és az arc mögött. A társadalom pedig ebben a kérdésben is a végletekig megosztott. Kerülhet elő bárhány vallomás, bármilyen bizonyíték, akik Böjtének, Böjtében hisznek, azok hisznek. Akiknek pedig herótjuk van Böjtétől, az erőszaktörténetektől, és nem mellesleg a rendszertől, azok szó szerint Böjte fejét követelik. Vélemény.
Legközelebb, amikor hangos röhögés kezdődik a nyugati politikai korrektség és woke aktivistáin, és rettegni kezd a nagyérdemű, hogy esetleg hozzánk is begyűrűzik a túlzott érzékenység, gondoljunk mondjuk a munkatárgyalásra, amikor azért nem vesznek fel valakit, mert hallják az akcentusán az identitását, vagy arra, ha valaki kisebb beosztásba, alacsonyabb fizetési kategóriába került, mert az a lakhelye, születési helye, ami. Vélemény.
Európának ebben a felében nincs jó oldal, nincsenek önálló döntésekre, gazdasági autonómiára képes, saját állampolgáraik ellenőrzése alatt álló államok. Rossz és kevésbé rossz függő viszonyok vannak. De a románok legalább nem hazudják, hogy nem lesznek gyarmat. Vélemény.
A magyar államfő nagykárolyi beszédéből csak néhány szót kellett volna kicserélni, áthangolni ahhoz, hogy az bárhol elhangozzon, ahol a megerősödő, és most Novák ellen tüntető román szélsőjobb megjelenik. Az is nyilvánvaló, kik lehetnek a román szélsőjobb megerősödésének vesztesei. Vélemény.
A nők érdekképviseleti aránya még az Európai Unióban is csak harminc százalék körüli – a genderharcban (és családvédelemben) élen járó Magyarországon ez az arány még a 14 százalékot sem éri el.